A jogi normák célja az emberi kapcsolatokban zajló folyamatok szabályozása a civil társadalom szintjén, valamint az üzleti életben és a politikában. Fejlesztésük eljárása számos összefüggő tényezőtől függ, beleértve az állam politikai rendszerét, a nemzetközi helyzetet, a történelmi és kulturális örökséget. A jogi normákat a jogi aktusok tükrözik, amelyek viszont meghatározzák a megfelelő mechanizmusokat, amelyek a gyakorlatban az emberi interakció minden típusát szabályozzák. Fontos megérteni, hogy a hétköznapi törvények miben különböznek az alkotmányosaktól, hogyan osztályozzák a jogi normákat, és a fejlesztők hogyan alkalmazzák a hatalommegosztás elvét.
A ma legelterjedtebb jogi értelmezés szerint a "jogi norma" fogalma olyan szabályra utal, amely a törvény értelmében kötelező az alanyok csoportja számára. Vagyis a jogi normát a hatóságok szankcionálják, és ők is védik a jogsértésekkel szemben. Ezenkívül a modern jogi gyakorlat meghatározza a „jogállamiság” és a „jogi norma” fogalmát, annak ellenére, hogy az ilyen terminológia eltéréseket tesz lehetővé. Például egy jogállamiságot az állami hatóságok nem kötelező erejű, kodifikált törvényekben szabályozhatnak, hanem a társadalom bizonyos szállodai részének bizonyos hagyományai vagy normális felfogása keretén belüli közfelfogással.
Ami a jogi normák megkülönböztető jegyeit illeti, meg kell jegyezni, hogy azokat maga a társadalom iránya határozza meg, és a társadalom teljes egészében (néha különálló munkakategóriákban) jár a szabályozás tárgyaként. De a személyes jellemző tartalmát tekintve nem irányadó a jogi normák számára.
Ezenkívül hazánk és a nemzetközi közösség jogi normáit a tulajdonságok általánosításának elve jellemzi, amely leginkább reprezentatív módon tükrözi a szabályozás tárgyainak kölcsönhatását. Ebben az esetben az azonos hatékonyságú jogi norma mind az emberek egy bizonyos csoportjának, mind az egész társadalom viselkedését szabályozza. A jogi normák hatálya alá tartozó tárgyak azonosítását pedig hasonló jellemzők (szakma, életkor, társadalmi csoport stb.) Szerint végzik. A jogi normák szocializációjának eseteiben az egész társadalomra nézve a kötelező érvény azt jelenti, hogy az emberek valamely területhez vagy állampolgársághoz tartoznak.
Az elmélet és a gyakorlat kölcsönhatása
A jogi normák törvényhozók általi megalkotásának alapelve azon alapul, hogy kötelezően előírják a rendelkezéseik és a társadalmi realitás (a jogi lényeg szempontjából releváns része) közötti megfelelés betartását. Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy a világ minden országának jogintézményei rengeteg, a jogi normák által meghatározott tökéletlenséggel rendelkeznek. Ezenkívül mind a tudományos környezetben, mind a gyakorló struktúrák között mindeddig nyílt vita folyik a jogállamiság megértésének módszertanáról.
Egyes jogi szakemberek úgy vélik, hogy az olvasás során a jogi megfogalmazások jelentését szó szerint vagy általánosan elfogadott formában kell betartani. Van azonban sok híve és alternatív útja, akik hajlamosak az értelmezésekre és az értelmezésekre. Vagyis fontos ok hiányában a tényleges állapot érvényesülhet logikusan felépített értelmezéseiben a szó szerinti jelentés felett.
Sőt, a jogi normák értelmezése esetén fontos helyet foglal el az erkölcsi szempont. Végül is a jogi normákat alkalmazó konkrét személyt definíció szerint a szabályozott terület jelenlegi felfogása vezérli. Ezért személyes meggyőződésében nagyobb mértékben nem a szemantikai tartalmat, hanem éppen az etikai viselkedési normákat követi.
Az emberi életnek azonban vannak olyan területei, mint például a bankszektor, ahol a jogi normákat teljes körűen, szigorú olvasattal kell szabályozni, nem pedig értelmezéssel.
A jogi normák osztályozása
A jogi normákat jogi szempontból kötelező, tiltó és felhatalmazó jogokra osztják fel. Megkülönböztetésük meglehetősen önkényes. Tehát például a pénzügyi szféra egyes jogszabályai felhatalmazzák a Központi Bankot a kereskedelmi pénzügyi szervezetek ellenőrzésére, másrészt ezt az eljárást csak megfelelő indok megjelölése után szabad végrehajtani. Gyakran a jogi aktusoknak megfelelő szabályozási struktúrák bizonyos cselekvési sorrendet jelentenek, amelyekben a hangsúly az engedélyező rendelkezésekre összpontosítható, de egy speciális feltételrendszer mellett a kötelező normáknak kell vezérelniük. Sarki helyzet is lehetséges.
A jogi normák fent említett osztályozása mellett létezik még egy, amely szerint a következőkre oszlanak: diszpozitív, választható és kötelező. A jogi normák első típusa magában foglalja a törvényi rendelkezések alkalmazásáért felelős alany bizonyos szabadságát. Ebben a helyzetben a prioritás logikája megfelelő, amely a norma végrehajtása vagy a használatának megengedhetősége között választ. A kötelező normákat a szó szoros értelmében vett szigorúan használják. Az opcionálisak pedig alternatív lehetőséget tesznek lehetővé, amely nem zárja ki az előírt rendelkezések alkalmazását.
A besorolás két típusának korrelációját oly módon hajtják végre, hogy ezek általában a következőképpen felelnek meg egymásnak: kötelező és tiltó, imperatív és opcionális, felhatalmazó és diszpozitív.
Példák a társadalom által elfogadott jogi normákra
A demokráciákban a jogállamiság fő jellemzője származásuk társadalmi jellege. Vagyis a jogi normák elfogadása a társadalom beavatásán alapul. A társadalom határozza meg, hogyan fogják szabályozni kapcsolatait. Például olyan közvetlen szabályozásokat alkalmaznak, mint a népgyűlés vagy a népszavazás. Ami a jogi normák meghatározásának közvetett formáit illeti, a törvényhozási kezdeményezések parlamenti úton jól csiszolt rendszere létezik.
Az állami struktúrák szintjén és a társadalom közvetlen részvételével a jogi normákat egyesítik, amelyek a jogrendszer. Forrásai irányítják az összes folyamatot, beleértve a legkülönfélébb társadalmi csoportokat is. E társadalmi formációk óriási heterogenitása ellenére ebben az esetben minden jogi norma (szabvány, jogi aktus, eljárás, kritérium stb.) Megfelel a társadalmi és az ágazati fókuszban közös rendszernek.
Figyelembe véve a hatalommegosztás elvét, világosan megérthető, hogy az állam nemcsak biztosítja a jogi normák működését, hanem aktívan részt vesz azok elfogadásának és végrehajtásának támogatásában is. A jogi normák kidolgozásával a törvényhozás (a három közül az egyik, amely magában foglalja a végrehajtó hatalmat és az igazságszolgáltatást is) foglalkozik.
Azokban az államokban, ahol a jogrendszer kialakult, nem szabad a törvényt más szabályokkal helyettesíteni, amelyek eredete meghaladja a hatalom intézményeit. Az Orosz Föderáció Polgári Törvénykönyvében azonban találhatunk ilyen ellentmondásokat (az állami jogi normák és a régiók hagyományai között), amikor a polgári jogi szerződéseket nemcsak szigorúan kialakított formában, hanem az üzleti szokásoknak megfelelően is alá lehet írni. Ennek ellenére a polgári jog a viselkedési normák domináns forrása mind a társadalomban általában, mind pedig az egyes társadalmi csoportokban.
A jogrendszer gyakorlata egyes, sajátos kulturális és történelmi hagyományokkal rendelkező államokban még lehetővé teszi az igazságszolgáltatási rendszer túlsúlyát a törvényhozó és végrehajtó hatalmakkal szemben. De ez nem tekinthető a jogi normák széleskörű alkalmazásának a világban.
A jogi normák jellemzői
Egyes államok jogi normái eltérő módon valósulhatnak meg a heterogén rendszereken belül. Az általános nemzeti összességében azonban a szabványok rendszere globális szinten egyetlen jogalkotási kezdeményezésnek van alárendelve. A világ fejlett országaiban a román-germán és az angolszász jogi normákat alkalmazzák.
Az első lehetőségben a jogi szabályozás kodifikált forrásait használják, amelyek kimerítő formában a szabályozás alanyai számára egy nagyon specifikus szabályok kereteit írják elő. Ez vonatkozik mind a polgári jogra, a vonatkozó törvénykönyvekkel összhangban, mind az összes büntetőjogi normára. A parlamenti és végrehajtó kormányzati ágak egyértelműen dominálnak. A törvények elfogadásának rendszere teljesen sajátos szabályozott eljárást von maga után, amelynek során a szükséges megállapodásokat és megbeszéléseket lefolytatják.
A jogi normák angolszász modellje bírósági precedensen alapul. Ebben az esetben a bírósági tárgyalás megfelelő határozattal vezet be olyan új jogi normákat a bírói gyakorlatba, amelyeket a társaságnak végre kell hajtania. Így ezt a modellt, mint jogi normák forrását, éppen bírósági döntések hozzák létre. Az Egyesült Államokban, Kanadában és Angliában használják.
