Az ártatlanság vélelme minden civilizált ország büntetőeljárási jogszabályainak egyik alapelve. Ugyanakkor ennek az elvnek a jogi és etikai aspektusait továbbra is aktívan tárgyalják a jogelméletben.
Az ártatlanság vélelme az orosz büntetőeljárási törvény egyik alapvető normája. Kihirdeti, hogy senki sem tekinthető bűncselekménynek bűncselekményben, amíg bűnösségét be nem bizonyítják, amelyet hatályos bírósági határozat állapít meg.
Meg kell jegyezni, hogy egy ilyen norma jellemző a büntetőjogra, amelyben a képviselők által képviselt állam köteles bizonyítani a gyanúsított, a vádlott bűnösségét. A polgári jogi kapcsolatokban az alperest alapértelmezetten bűnösnek tekintik mindaddig, amíg ő maga nem aktív ártatlanságának bizonyításában, hacsak a törvény másként nem rendelkezik.
Az ártatlanság vélelmének jogi vonatkozásai
Ennek az elvnek a fő jogi vonatkozása a személy, az állampolgár alapvető jogainak biztosítására szorul. A bűncselekmény elkövetője különféle negatív következményeknek van kitéve, és az ártatlanság vélelme felmenti tőlük azokat a személyeket, akiknek jogellenes cselekményekben való részvétele nem bizonyított.
Egy másik fontos jogi szempont a bűnösség bizonyításának szükségessége, és nem a nyomozó hatóságok megalapozatlan nyilatkozata, hogy egy adott személy bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban érdeklődjön. Végül egy ilyen vélelem biztosítja a büntetőeljárás kontradiktóriáját, mivel a vádlott bűnösségére vonatkozó előre meghatározott határozat jelenlétében védelme elveszíti értelmét.
Az ártatlanság vélelmének etikai vonatkozásai
Az ártatlanság vélelmének etikai vonatkozásait nem kevésbé jelentősnek tekintik. A büntetőeljárás számos résztvevőjének, a vádlott bűnösségében részt vevő más személyek abszolút meggyőződése kifejezhető sértő kijelentésekben, egyéb negatív pillanatokban, amelyek megalázzák az illető becsületét és méltóságát. A törvény nem engedélyezi az ilyen helyzetet, az alperes állítólagos ártatlanságáról beszélve.
Ezenkívül e vélelem fontos etikai szempontja, hogy az alperesnek nem kell bizonyítania ártatlanságát. Ha ilyen kötelesség állna fenn, akkor jelentős erkölcsi nyomást gyakorolna a vádlottra, a vádlottra, aki anélkül már irigylésre méltó helyzetben van. Ugyanakkor az alperes fenntartja a jogot bármilyen bizonyíték benyújtására, saját belátása szerint élhet ezzel a lehetőséggel.
